Gésa tallér

Rám tört délután az alkothatnék. Megszegve minden diétás fogadalmam, rohantam a konyhába ihlet ittasan.

Valamit alkotnom kell! Kirámoltam a csokoládés dobozt és nekiláttam. Csoki leltár közben egyre jobban körvonalazódott mit fogok készíteni. Annyira, hogy a sütőpapírra is köröket kezdtem rajzolni.

Felolvasztottam egy tábla puffasztott rizses csokoládét, hozzákevertem egy leheletnyi vajat majd a körökre halmokat raktam kanállal és alaposan ellapítottam. Felolvasztottam egy tábla fekete csokoládét is, amelyből lehelet vékony tallérokat formáztam a körök másik felére.

Betettem a hűtőbe.

Másfél deci tejszínt kevés porcukorral keményre vertem, majd bele kevertem 25 deka mascarponét és egy kevés olvasztott fehér csokoládét.

Ha már rizses csokoládéval indítottam és fehér csokit is olvasztottam, miért ne rajzoljak néhány japán krisz-kraszt a fekete csokoládé tallérokra?- gondoltam és gondolatom tett követte.

Ezt követően a rizses csokitallérokra halmoztam a mascarponés masszát, majd ráhelyeztem egy-egy fekete csokis tallért.

[legközelebb erre alkalmas formát, vagy gyűrűt fogok használni, hogy sokkal kontúrosabb legyen a tallérok széle-bár szerintem így is kellően dekoratívak]

És szenzációsan finomak! Lehet próbálkozni, megéri!

Advertisements
Kategória: Ajándékba, Édes, Csokoládé, finger food, Gyors, Kalória bomba, Karácsony, Valentin-nap, Vendégváró
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s